de poesis ex catedra

de poesis ex catedra
tanítványaimnak

a vers
lélek rendje
fogamzás sikolya
halál csendje

gyermekzsivaj
fuldoklás lélegzet átok
özvegyi jaj

virrasztás magunk felett
önfeledt ölelés
árva rettenet

vert seregünk
s a verhetetlen
szabadságmámor
a lehet
s a lehetetlen

a vers
a vers
maga az isten

(A szökés a táborból című kötetből)

adj választ uram

évekig a sivatagban
kóboroltam kiszáradtam
mérges kígyók skorpiók vérszívók lestek
száraz tövisek között
valaki homokviharba lökdösött

és most elküldtél uram a pusztába
mint fiadat negyven napig
lehet uram hogy az ajándék
kit a bolondos költő annak vélt
nem is a tiéd?
hogy e mélyen-szép gyönyörű gyötrődés
nem is isteni küldetés
s mögötte a sátán sunyít?
s mögötte a sátán sunyít?
bocsásd meg uram a kételyt
és öld ki belőlem mint a mételyt

én őt választottam
nem a lassú pusztulást a züllést
őt a megmentőt
az üdvözülést
adj erős hitet hogy ne kételkedjem
neki sem volt mindegy
a pislákoló semmit
vagy a lobogó senkit
ki mégis jelent neki valamit

uram valami üzenetet küldj
mert ha csak szánalomból tűr
és sajnálatból nem bánt
e kegy csak a mélybe ránt
áldás ez uram vagy átok?
fájna ha őt is magammal rántom

a pusztában már több mint negyven napja
küszködöm harcolok magammal
s szemem hiába kutat
sehova nem vezetnek utak
a keresésben
nincs megoldás menekvés
mint sebben a kés
a pusztai létezés

mert sejtjeimben szétáradt
könyörgök te adj rá választ
hová merre hogyan
te mutass utat uram

a forrást mi bennem fakadt
uram én neki adom
ha kell magamat is elpazarlom
csak őt tartsd meg nekem
ha kell a pusztában magamra hagyva
de ne küldj vissza a sivatagba

(Az angyal érkezése és távozása című kötetből, melynek bemutatója február huszonhatodikán (a költő születésnapján) pénteken 18 órától a várad-újvárosi Református Parókia gyülekezeti termében lesz)

aforisztikusak

1.
a királylány
ha varanggyá akar változni
csak egy oka lehet:
annak született

2.
a legnagyobb tudós művész egyaránt
ki atomjaiból összerakja
szétszórt önmagát

3.
ki virágot írt –
benövi a gaz
kinek sikerélmény örömforrás
hogy másban szenvedést fakaszt –
háromszorosan éli meg azt

a lovag utolsó útja

összedőlt szélmalmok között
a szél már nem süvölt
még forognak
az összetört lapátok
kavarognak
mint a fájdalom
s az átok


és indul a lovag
az utolsó útra
se vágta
se ügetés
se poroszka
a meglazult nyeregbe felül
mint rozsdás vért
valami csörömpöl legbelül
ropog mint rosinante csontja
pajzsát fegyverét eldobja
az ég egy hatalmas ráma
dulcinea képét látja
amint másra mosolyog
hűséges kutyaként
nyüszít körötte a hold
s könnyeken könnyeden lépdel
a lovag gebéje mellé térdel
szemében ég a kép a keret
valami kilincseket emleget
aztán felül

csak ül a rozoga lovon
mint kit az isten átkarol
botorkálva indul mint ki ráér
dulcineáért egy imát mormol
s mint megannyi borbélytányér
ragyognak felette a csillagok

Pataki István

(A legújabb, Az angyal érkezése és távozása című kötetből)

gitáron

a költőre nem figyel már senki sem

koponyáját kiszegzi a semmire

legyek dongják köpködik a szép fejét

arrajáró belevágja fejszéjét

 

lehet a sors még ennél is durvább:

kihaltak az irodalmi kurvák

 

a költőre nem figyel már senki sem

elhallgat mint szárnyaszegett nemzete

s elhallgatják hej pedig ő üzenne

lobot vetne örökfényű tűzszeme

 

lehet a sors még ennél is durvább:

kihaltak az irodalmi kurvák

 

a költőre nem figyel már senki sem

ereje sincs átkelni a nagyvízen

roskasztja a némaságnak keresztje

isten karján feküdne már meredten

 

lehet a sors még ennél is durvább:

kihaltak az irodalmi kurvák

 

Pataki István

(A Ha farkast kiáltanék című kötetből)

dúdoló

hogyha rám találnál

madarakkal szállnánk

selyemfüvön állnák

virág lenne párnánk

sohasem aludnánk

néznénk ég varázsát

felhőt simogatnánk

szelekkel játszanánk

hajunkba koszorút

napsugárból fonnánk

tüzünknek parazsát

egymásból táplálnánk

örökké lobognánk

hogyha rám találnál

 

Pataki István

(a Ha farkast kiáltanék című kötetből)