sikerélmény

szabálytalan erdélyi magyar vers a

huszonegyedik század elejéről,

melyet politikusainknak ajánlok

a Magyar Kultúra Napjára (hetére),

hogy a szavazóbázisnak is öröme

teljen a meghonosodott

ékes magyar szóban

 

nyolc óra magasságában

(így olvasta látta a magyar médiában)

adott egy telefont a szekretáriátra

van-e a birónak imprimántja

aztán gondolatai mentén

(ezt is magyar honból csenvén)

zsebre vágta abonamentjét

s mert zsenálta sőt deranzsálta

a madarak csivittje

elindúlt a csentru csivikbe

ahol kikomplektált egy formulárt

meg egy egy cserere tippet s várt

míg leszerokszolják az oridzsinált

hogy a giseunál

ünredzsisztráltassa a szerokópiát

azóta vár a stampillára

hogy a sefgye aprobálja

hisz megsusztászta

volt pílája rezolválta

tudta hány óra

mint mikor az apartamentet kikiriálta

s kapott egy butéliát repartícióra

örömében kettesével vette a szkárát

megint deszkurkálta magát

Pataki István

 

apokaliptikus

ha majd mindenki

belém mart

és minden part

és minden kötél szakad

és nem lesz

se íze

se súlya

a szónak

és már a harangok

sem szólnak

és ellobban

az utolsó szalmaszál is –

és fénysugárban

az ige testet ölt

valósággá válik

és megfutamodik

minden vértelen árnyék

és térdre rogynak

kik belém martak

omlasztói partjaimnak

és meghátrálnak

égetői

az utolsó szalmaszálnak

és a harangok

újra búgnak

megint súlya

és íze lesz a szónak

és a fény a fény

mindenen áthatol

mindent átjár

és átnyalábol

a vártán

 

Pataki István

(őszi mellékdal)

(őszi mellékdal)

talpig levélben
leveles
tyukodi pajtás
kenyeres
kenyértelen
könyörtelen
hulló fejem is
égnek emelem

porból lettem
porrá lettem
korról korra
mételyeztek
mivé leszel
(sz)ép nemzetem

szívemen balkán andalog
antihorgerek horger antalok
tyukodi pajtás
igás
nem igáz

tyukodi pajtás
kenyeres
nem csak rája
kutyáimat se engedem
a fejfára

vérem tüzem
szittya szítja
pusztán telemen

nemzetemet
s hulló fejem
égnek emelem

téli mellékdal
          tárogatóra

piros csipke
fehér fagyal
csak én zöldellek

hogy menjek így
lármafának
vagy jóistennek

lilaszemű
nagyrokolyás
magyarítna éngem

„kihangsúlyoz”
nem „aprobál”
éltemet így tengem

tárogatóm előkapom
véle körbecsapok
beléfújhat beléfullad
kuczugómozgalom

jó tyukodi
hű tyukodi
maradjunk mi együtt

elleninkre
szép leányra
csak mi ketten menjünk

egyiket is
másikat is
magunk alá vessük

nemzetünknek
a javára
eképpen cselekszünk

 

Megjelent a Szökés a táborból című kötetben.

kellékeim 2016

egy arc elsuhan ellebeg
mint gyermekarcú bárányfellegek

lesántikál a nap
felbiceg a hold
szemben gyászkocsi parkol

a teraszon tolókocsi
a lépcsőknél egy pár hónaljmankó
a szobában fémből egy állítható
és két csukló
az ágynál járókeret

könyveim szunnyadnak
s felsírnak bennük a versek

az utcán kocsisor dübörög
északnak és délnek
mentőautók szirénáznak
s az égi tarlón
isten felém fújja
anyám mosolyát
utolsó szalmaszálnak

barangolásaim

bejártam mind a harctereket
vesztettem győztem
már egyre megy
vérem könnyem
vagy csak a hajam hullt
minden minden csak foszló múlt

vonultam vesztes sereggel
láncra verve véresen
s mámorban egyedül
uram csak te voltál velem

nyakcsigolyám kattog
gerincem sajog
koptatta idő
ropogtatták aljasok

féltérdre rogytam a semmiért
szilánkos lélekkel uram
a másikkal a csikorgóval
leborulok eléd

lőnek ránk uram
átvérzett géz az ég
csak te látsz tisztán
ahogy nyomorék fényben
botorkálok feléd
s elnyel a messzeség

de poesis ex catedra

de poesis ex catedra
tanítványaimnak

a vers
lélek rendje
fogamzás sikolya
halál csendje

gyermekzsivaj
fuldoklás lélegzet átok
özvegyi jaj

virrasztás magunk felett
önfeledt ölelés
árva rettenet

vert seregünk
s a verhetetlen
szabadságmámor
a lehet
s a lehetetlen

a vers
a vers
maga az isten

(A szökés a táborból című kötetből)