rendhagyó irodalomóra

− gyerekek mit tudtok a költőkről?
− (kórusban) ők verseket írtak
− jó-jó gyerekek
de éltek is mert emberek
− az egyik ellövette fél lábát ágyúval
− a másik vadkannal ütközött
− tökjó fej mindegyik
− mindig szerelmesek voltak
− meg nem szerették őket eléggé
− az egyik hasba rúgta terhes menyasszonyát
− a másik kedvesére megengedte a gázt
− kurvára kurvásak voltak
− sokat ittak
− józanon meg sokat harcoltak a népért
nagyapám beszélte nagyapjától tudta
petőfi olyan verset írt
mely ellenségeket írt
ha csata előtt szavalt egyet
nem is kellett harcolniuk a magyar vitézeknek
mind elhulltak az ellenek
meg is látszott
világosnál már nem volt ott
− gyerekek élnek-e ma is költők?
− egy biztosan
bátyám mesélte
(nővérem is tudja)
ha az versel
még a doktornőkről is lehull ami le kell
(isten a tanú
mégsem becsüli a falu)
− na gyerekek
bizonyosságot szereztetek
a költők milyen fontos emberek
s mily nagyhatású a költészet

Advertisements

a jó pásztor éneke

selyembárányokból volt egy egész nyájam

lelegelték lassan álmaimat s vágyam

egy sem csámborgott el ha mégis – visszajött

a jó pásztor mellett kereste az üdvöt

mennyit puszilgattam simogattam őket

hálásak is voltak kampómra rádőltek

simulgatott hozzám göndör tömött gyapjas

ritka rövid szőrű hosszú szálkás hamvas

volt közöttük pajkos örök ficánkoló

nem kellett azokra se csengő se kolomp

némelyik meg lomhán rángott meg a füvön

mint nyárson a sonka a kojtoló tűzön

hej egy göndör virgonc lett a legkedvesebb

éjjel nappal lágyan lelkemben bégetett

eléjük kerültem vagy hátul nógattam

vagy csak hanyatt fekve nőtt a fű alattam

lágy szavakat szórtam abraknak eléjük

és nem csupán lelket leheltem beléjük:

hogyha elfáradtok leterítem magam

jertek báránykáim heverjetek rajtam

ne féljetek soha bármily nagyidőben

selyembáránykáim velünk van az isten

 

(a készülő Nagymerev nem búcsúzik című kötetből)

ady sírjánál

Pataki István:

ady sírjánál

 

nem igaz hogy hagynád

az utókori hagymázt

hogy csontönmagadra

rádültessenek kőből faragva

tűzre a fagyot

üvölts egy nagyot

viselted magad

a jót a gazt

melleden kőből nyomaszt

 

hova tennénk a maréknyi mindszenti földet

az anyai sóhajt mi holtában is ölhet

hogy lopjam porhoz a port

porszívedbe a porló utókort

vértelennek a végtelent

a magába hulló jajjelent

mert vétlen és védtelen

a költői értelem

 

de ugye nem igaz hogy hagyod

magadon s rajtunk a fagyot

dermeszt mint az átok

csonkolt végtagon üszkös zsarátnok

nemzettesten a kórság

mert szinte kérte várta

altassa döglegyek dongása

s rácsorogjon kóbot veszettkutyák nyála

mely mint a lúg kimar

mindent mi magyar

lelkekből agyakból

legyen agyagból

az utolsó

 

agyaggalamb

agyagmagyar

egyik nem száll

másik nem szól

 

ne legyen ki vallja s hiteti

a lélekidegent a test is kiveti

ne legyen istene vére

zászlója vezére

álma vágya

legyen tarkabarka

himnusza bocibocitarka

és csak várja várja

érje halála alva

ne legyen örök nyugalma

 

mozdulj kőszobor és mozdíts

elevenebb légy élő magadnál

tombolj törj-zúzz ordíts ragadjál

kelj fel és ébressz

te ősmagyar kegyszer

 

a veszettkutyák

pusztuljanak egyszer

 

(Megjelent a Vétlen és védtelen című kötetben.)

ha egyszer is

 

Pataki István:

ha egyszer is

 

ha egyszer is a pusztába kijönnél

forró homokon mezténláb

lelked csikorogna

mint régnyílt vasajtó

s peregne róla a rozsdamáz

perzselne az ige

és csak szavaim éheznéd szomjaznád

 

ha egyszer is kijönnél a pusztába

mindent hátrahagynál

az oázist ígérő

kísérő kísértő karavánt

múltadat szaggatnád

s tűnne a dűne mögött

sunyító délibáb

túlélnél minden homokvihart

mint skorpió

ha saját hátába csap

 

a pusztába

ha egyszer is kijönnél

láthatnál égni még

s mint hamut

fejedre fújna a szél

utánad kószáltam

Pataki István:

utánad kószáltam

 

utánad kószáltam

csapzottan éhesen

sövény alól kelve

vacogva véresen

 

utánad kószáltam

magamból kiverten

szemed hogy simogat

áltatva remélten

 

utánad kószáltam

várva sót kenyeret

villámos szemedben

a hűség nyüszített

 

utánad kószáltam

lüktetett a véna

beértem oly sokszor

kormos kenyérhéjjal

 

utánad kószáltam

szomjam se oltottad

romos álmok között

rám hulltak a falak

 

nagymerev nem búcsúzik

 

Pataki István:

*nagymerev nem búcsúzik

 

 

csak ült réveteg

fátyolosan bámult nagymerev

sátrában agg oldalborda

sátra előtt aszott tehéncsorda

egyik cseber másik veder

eljött az idő mormogta

s karján a kerecsennel

nekivágott az utolsó útnak

övén megannyi skalppal

az őrhegy-tetőre talpalt

s mint ki magára talált

üldögélt várva a halált

ám hirtelen

a nagyszellem

nagyot nagyot szellentett

ébredj nagymerev

táguljon pupillád

ne az eget nézd

a völgyben az őzgidát

 

ó nagy szellem

hangom megremeg

mint alant az őz

köszönöm a varázst

marasztal meggyőz

én az örök vadász

az őzek örök őre

nem mehetek még

az örök vadászmezőkre

halld hálaadó imám

hogy küldéd a gidát

s áldanak még téged

az örök küldőt

a tőlem távozó ünők

*A kuyonok utolsó főnöke