libatömés

libatömés

−rusztikus élmény, melyet urbánusoknak is ajánlok

 

gúnár hiányában

a tojó csak gágog gágog

rágja a deszkakerítést

a meszelt falra ráront

s fecser könnyű vérrel

a libanc gúnár nélkül

csak időt fecsérel

 

ám fiatal gazdasszonya

villámgyors mozdulattal

nyakához kap

s gömbölyű

combjai közül

ível a libanyak

egyik kezével tömi

az áztatott tengerit szájba

másikkal markolja lágyan

szemével is hat rá

mintha simogatná

majd szorítja

fentről lefelé

csuklóját mozgatja

hogy tévútra

ne menjen

a drága abrak

ne sérüljön a kedves libanyak

s tömött garatja

(csuklóját majd éjjelre borogatja)

aztán itatja itatja

vele a vizet

s hallja hogy valahol

egy éhes gúnár

rájuk sziszeg

 

Pataki István

végrendelet

kik ellenem fordultatok

nemzetkufárok ármánykodók

álnok lidércek

lopakodó latrok

kihányt epémet rátok hagyom

 

múzsáim kik megtagadtatok

álmatlan éjszakáimért megsúgom

angyal vagy ördög vitt el

s kaptok ezer hamuzót

tele csikkel

 

szemembe vigyorgó képmutatók

vállveregető szűr- és szemforgatók

nektek is dukál ha már

égben lakom

levágott körmöm s lábszagom

 

kik hiszitek

sírba lökhettek

tiétek hajnali köpetem

keverjétek bele az egymásra szórt átkot

én értetek is imádkozom

hogy eme finomságokon

egymást halálra ne marjátok

 

és te is

te egyetlen kegyvesztett kegyetlen

te is lásd:

én Maci kutyámra is hagyok egy simogatást

 

nektek

kik szerettetek

ott leszek minden szegleten

minden porszemben esőcseppben

minden ölelésben

a szoknyákat lebbentő szélben

minden mosolyban nevetésben

aki szeretett

örökké láthat

a felkelő napban

s a lenyugvásban

 

Pataki István

okító mesés

a leveli béka kapott

ajándékba egy szép bokrot

a harmatos leveleken

kövér tetveket keresett

vagy naphosszat napozgatott

verseket is lapozgatott

míg nem a mocsárból alant

rávartyogott a sok varangy

minek neked szép rekettye

ajándékozó kenete

nem maradhatsz ott remete

– ifjú varangy így brekegte –

ne várd hogy bokorra másszak

ugorj le te örök nászra

varangykórus is akarta

leszökkent a varangykarba

a halvérű gyéren mászta

a mocsári tompa nászban

a sok varangy mind rárontott

nem nevelt nekik porontyot

s hullni kezdett a rekettye

áldott selymes hű levele

 

tavasszal egy uszadékfa

korhadt ágán ült a béka

kis leveli ázott fázott

fent rekettye kivirágzott

s szólt a kórus megint alant

ő meg bámult porontytalan

 

    Pataki István

március

Labancvilágban

mi nekünk érték,

megtartó erő,

örökszentség,

nemzetkufároknak

szemfényvesztés.

Tiborcok hangja semmibe vész?!

 

Lelkünkbe égetett zászlónk,

lobogj,

és lángolj Petőfi Sándor!

 

Költő-e ma,

ki fel nem szisszen:

nem kell Jézus,

nem kell Isten,

nem kell gyermek,

a hit, az áldás,

a szeretet, a messzelátás?!

 

Lelkünkbe égetett zászlónk,

lobogj,

és lángolj Petőfi Sándor!

 

Labancidőben

testünk összeomlik,

mint kormos bérházak.

Csak a lélek, a vér lázad.

Biztatjuk magunk:

seregünk nem lesz megvert,

magyar nem teszi le a fegyvert,

védjük magunk,

az embert,

az ezerévmámort,

a vérünkkel mázolt szekértábort!

 

Lelkünkbe égetett zászlónk,

lobogj,

és lángolj Petőfi Sándor!

 

Pataki István

(Megjelent a Ki gyújt jelzőtüzet című kötetben.)

Tisztelt Megemlékezők, Kedves Barátaim!

Minden nemzeti ünnep és megemlékezés üzenetet hordoz a mának. Kérdez, számon kér, felszólít és önvizsgálatra késztet. Létfontosságú ez ma, a kiüresedés korszakában, hisz olyan fogalmak veszítették el tartalmukat, mint haza, hűség, becsület.

Az igazi ünnep értéket teremt, mert szembesít a történelmi múlttal, és ennek tükrében vizsgálja a jelent, pásztázza a jövőt: „ahol csak örvény a múlt, ott fuldoklik a jövő”. A történelmi tudat – a kulturális tudat mellett—az egészséges nemzettudat egyik alappillére. Nélküle minden nemzeti ünnep olcsó fesztivizmussá silányul. De minden hétköznap is. Maga a magyar lét kerül végveszélybe.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim! Érdemes eljátszani a gondolattal: vajon milyen jelentést írnánk Görgey táborából Kossuthnak ma, 2013 márciusában? Megüzennénk-e neki, hogy a had nem csak számszerűségében fogyatkozik, hanem minőségében is, és hitehagyottan, szárnyaszegetten vonszolja magát a kapitalista internacionálé, a globalizáció nemzetrontó dallamára Európa idegenmajmoló szemétdombján; hogy tábori lelkészeink többsége átszökdösött a labancokhoz; hogy ifjaink többségének hiába tartunk toborzót, hamis magatartásmintákat követve, tartalmatlanul, jövőkép nélkül tengetik napjaikat; hogy tombol a nyelvi igénytelenség, hogy több mint húszezer éves gyönyörű anyanyelvünket folyamatosan szennyezzük, torzítva a tudatot és a lelket; hogy hiába tanulnak gyermekeink magyarul, ha nem nevelik őket magyarságra sem az iskolában, sem a családban; hogy spiclik áradata manipulálja a nemzettudatot, gyáva sumákká, mutyimagyarrá züllesztve a megalkuvó felnőtteket, akik mammanelvűen elárulják a nemzetet; hogy folyamatosan a közömbösség, a lemondás, az önfeladás fertőzi a magyarságot?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, áldozat vállalás nélkül a demográfiai katasztrófával fenyegetett nemzet sorsa nem fordulhat jobbra! Az a nép, amelyik mindig csak túl akar élni egy korszakot… Pusztulásra van ítélve! A magyarságnak élnie kell, nem túlélnie! Ehhez erős hitre és szilárd erkölcsre van szükség! Hátat kell fordítani a közénk beépített hamis prófétáknak, a hitegető érdekmagyaroknak, akik idegen rabszolgatartóknak és a beolvasztó hatalomnak szolgáltatnak ki minket.

Istentől és egymástól kell erőt nyerjünk, hogy visszaszerezzük önbizalmunkat, emberi és nemzeti méltóságunkat, hogy lélekben megvívhassuk mindennapi forradalmainkat; hogy a jövő zálogát, a gyermeket, ne nyűgnek – tehernek, hanem áldásnak tekintsük!

Ezek március 15.-e üzenetei, melyet megkoronáz a szabadság szeretete, mely nem más, mint a szeretet szabadsága! Abban a nemzetben, mely a kereszténység felvételét megelőzően évezredekig (!) szeretetvallású volt, — erősen él a szabadságvágy, melyet hiába igyekeznek tompítani idegenszívű hatalombérencek, a ma labancai, akik nem ágyúkkal, karddal rontanak ránk, hanem ármánykodva, lopakodva, a lelkeket szállják meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim! Éberek kell lennünk! Az ige szavaival: „mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk”! Erre kötelez minket a múlt, hisz évszázadokon keresztül Európa védőbástyája volt a magyarság. Mindennapi szabadságharcában Isten áldása legyen nemzetünkön!

Bihardiószeg, 2013. március 17.

Pataki István

hová tűnt

 

hová lettek

az izzadtság szagú ágyak

az ablakok

melyeken be- és kiugráltam

az árnyas bokrok

s alattuk a fűben

a harmatos lenyomatok

 

hová tűnt

kit hencserrel a hátukon

kerestek a nők

s vasvillával várt

férj és apósjelölt

 

hová tűnt

a törékeny virágokat porzó

a feszes íjú vad vadász

a hajókat lékelő

kapukat betörő

nyergelő nomád

 

csak szunnyad bennem

mint lakatlan telken

dudva alatt az ibolya

talán kardját kivonva

valahol még vágtat

s üzenget bátran:

„ki nem futott be szánom

Jöhet a vigaszágon

majd megölelem a másvilágon”

az ember elindul

az ember elindul

mintha menne

vétkeket cipelve

istenre asszonyra gyermekre

s nőkre gondol

ha szélcsend van

ha vihar tombol

nagy utakra vágyik

topog lépeget tántorog

s eljut az ágyig

és nézi

ahogy a sarokban a pók

egy léggyel parolázik

 

kezeit mellén összefonja

mintha az ég lenne plafonja

mintha még mindig

nagy utakra vágyna az ágyban

s mintha már őt mormolná

az ima

 

Pataki István